#InstaPIB

Vendégszolgálat Tahitótfalun #pib #tahi #baptista
Vendégszolgálat Tahitótfalun #pib #tahi #baptista

Bemerítés – 2014. március 23.

Bemerítési ünnepség PestszentimrénBemerítkezők 2013.03.23.

Valódi tavasz, virágzó fák, gyönyörű napsütés köszöntötte március 23-án, vasárnap reggel a bemerítési ünnepre érkezőket. Hárman készültek hónapok óta erre a napra. A bemerítés egy titok, a szív titkának vallomása: Istenhez tartozom. Nem vagyok független. A bemerítkezés olyan, mint a házastársi jegygyűrű. Jelzi, hogy valakié vagyok. Jézus Krisztus az enyém és én az övé vagyok. Ezt vallja, aki bemerítkezik. Testestől-lelkestől – akár élek, akár halok – mostantól sokkal inkább az én Istenemé és Megváltómé, Jézus Krisztusé vagyok, mintsem a magamé.

Az istentiszteleten Győri Kornél, a gyülekezet korábbi lelkipásztora hirdette az igét. Pál apostol gondolatai nyomán a gyülekezetről, mint Krisztus testéről szólt. A test, a gyülekezet egyetlen valóság. Aki Krisztushoz kapcsolja az életét, azt Krisztus a gyülekezethez is kapcsolja. Ezért fontos a gyülekezet befogadó közössége, mert Krisztus szerkeszti egybe a tagokat.

A bemerítést Háló Gyula lelkipásztor végezte. A rövid köszöntések után még sokáig beszélgettek a testvérek és az ünnepre érkezett látogatók egymással, mert annyi örömöt kaptak.

#InstaPIB


“Megmozdul a parton a víz” #pib #baptista #bemerites #mik

#InstaPIB

Uzonyi Ferenc presbiterré avatása #pib #baptista #presbiter #mik
Uzonyi Ferenc presbiterré avatása #pib #baptista #presbiter #mik

#InstaPIB

Minikoncert az ünnepi istentiszteleten #pib #hazassaghete
Minikoncert az ünnepi istentiszteleten #pib #hazassaghete

A “Házasság hete” ünnepi istentisztelet

2014. február 16. vasárnap 10 óra

baptista imaház és közösségi otthon

Budapest, 18. kerület, Nemes utca 28.

  • A szeretet növekedésének titka (igehirdetés)
  • Miért örülök, hogy épp vele lehetek házasságban? (házasfelek vallomása)
  • Költemények a házaspárhoz (magyar költők szerelmes versei)
  • Mihály Zsolt (hegedű), KisPál János (hegedű), Lantos György (cselló) és Illyés Csaba (zongora) mini koncertje:

Jöjjön és ünnepeljünk együtt!